Betlehem készítése

Betlehem készítése

A következő műhelyem a Tündér udvarban most október elején lesz! Sajnos, betegeskedem, és ezért fontos, hogy ebben az évben még végig vigyem az egyik legfontosabb: családok összetartó erejét adó Betlehem készítést.

Nagyon szeretném, ha minden család elkészítené a saját kis Betlehemét Karácsonyig! Kukoricacsuhéból készítjük- termések felhasználásával. Kevés nap van rá: októberben-1 nap; novemberben- 1 nap; decemberben- 2 nap! A pontos napokról, értesülhettek majd a honlapokon!

Az Advent, Karácsony előtti négy vasárnap, most mi egy kicsit előre hozzuk ezeket a vasárnapokat:)

Októberben: elkészítjük magát a Betlehemet- és a hírvivő csillagot, kosárfonással.

Novemberben: következnek a pásztorok a bárányokkal, Betlehem állataival.

November első adventi napján: pedig érkeznek a királyok az ajándékokkal, és az angyal: hogy készítsük fel a lelkünket az ünnepekre!

Decembert pedig megkoronázzuk: a Szent család elkészítésével.

Természetesen minden műhelyben „Csutkaesztis” vendéglátással várlak Benneteket:)

Aki ebben részt szeretne venni annak most előre jelentkezni-e kell, mert vannak előmunkálatok!

Például.: le kell szabni a Betlehem alját, meg kell rendelnem fűzfavesszőt; stb.

További tájékoztatást kérhetsz: csutkaeszti@gmail.com

Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Gyermekoromban, a templomunkban minden karácsonykor nekünk, gyermekeknek volt a feladata felállítani az ember nagyságú Betlehemet, és ünnepi díszbe öltöztetni a templomot. Itt volt egy szerzetes pap bácsink, akit az én szívem, szentté avatott. Az Adventi időszakra, lelkünk felkészítésére, énekek, imádságok mellé egy nagyon jó kézműves tevékenységet talált ki: Betlehem készítést. Amit ennek a műhelynek is vázlataként szeretnék felhasználni. Bár ott, mi papírból vágtuk ki, és festettük, de most a Műhelyemben: kedvenc növényemből: kukoricacsuhéból, szeretném elkészíteni Veletek:)

Bevezetésként egy Embert szeretnék bemutatni, ami elkerülhetetlen előzménye a Betlehem készítés műhelyem témájának.

Lajos atya irányított minket kicsi templomunkban, bár sokszor „a fején táncoltunk”, mindig mindenről meg lehetett győzni és mindig nekünk kedvezett. Annyira szeretett minket, hogy nap-mint nap a templom és az udvara volt a játszóterünk, a bölcs tanítások mellett. Az alkotás örömét és a kedvét Tőle tanultam. Rengetegszer ültem és néztem, ahogy festett ikonokat vagy készített mozaik képeket. Ebben a szobában, ahol állandó átlátható rendetlenség uralkodott, a könyvhalmazok és intelem vázlatok tetején, száradtak vagy éppen festésre vártak a körvonalazott alkotások. Imádtam ezt a szobát, mert mindig átható festék illat volt benne és rengeteg féle ecset, hosszabb- rövidebb, vékonyabb- vastagabb, még volt legyező formájú is. A paletta lapokon gyönyörű soha nem látott kevert színek. Széthagyott festékes tubusok, üvegekben ecset tisztítására folyadékok, rossz rongyok, tele festékfoltokkal. Valahogy így képzeltem el mindig egy művész embert és itt valóssággá alakult. Ezek a képek számomra éltek, mert amilyen szeretettel készítette ezeket a képeket, úgy elevenedtek meg a keze alatt. A templom bejáratának két oldalára két hatalmas mozaikot rakott össze több hónapon keresztül. Állandóan ott ólálkodtunk, fogócskáztunk körülötte és csodáltuk, hogyan vonalazódig ki Szűz Mária ruhájának ráncai, vagy éppen Jézusnak az arcvonásai. Ott találkoztam először a kovásztalan kenyérrel, és rácsodálkoztam a tejfehér színére és sűrű állagára, és a hatalmas nagy pecsétre, mivel törékeny pici gyermek voltam, leginkább a súlyára emlékszem, amivel megjelölték a tetejét, hogy előkészítsék az áldozatra. Minden nyáron bakancsos túrára vitt minket, minden évben más-más megyébe. Így megismertük annak főbb városait és nevezetességeit, legfőképpen templomait, és azok közül is a görög katolikusokat. Életemben nem ettem annyi zsíros kenyeret hagymával-vagy a nélkül, mint ekkor. Ahol voltunk ottaniak adományából etettet minket. Mai napig emlékezetesek voltak a gyümölcslevesei: citromlé, liszt, sok cukor, gyümölcs. De mi mindig olyan éhesek voltunk, hogy bármit megettünk, amit elénk rakott. Rengeteget gyalogoltunk, hátizsákkal felpakolva, leghosszabb táv 15 km volt. Bár akkor észre sem vettük, mert mindig olyan szépséges utakat választott ahol öröm volt menni. Sokszor aludtunk templomokban padokon, sátrakban, parókián. Minden pénzét ránk költötte, pedig akkor a papok nem kaptak semmit, csak adományt. Két adag ruhája volt, az egyik mindig rajta a másik kimosva, de így is tele festék és zsírfoltokkal. A ruhákon egy épp hely nem volt, mert folt, folthátán sorakozott, de gondosan varrva. Sokszor elbóbiskolt vonaton, buszon, az összedrótozott szemüvege lógott az orrán, és egyáltalán nem zavarta, ha körülötte zsibongtunk, társasjátékoztunk, kártyáztunk, sakkoztunk. Nagyon eleven gyerekek voltunk! Annyira önzetlenül élte az életét, annyira adakozó ember volt, hogy valahogy akkor természetesnek tűnt gyermekszemmel. Most felnőttként visszanézve csodálattal tekintek Rá. Mennyi mindenről lemondhatott, mennyi mindent másképpen láthatott! Mindenki nevében állíthatom, aki mellette nőtt fel gyermekként, hogy sohasem volt olyan ember az életünkben, aki annyira büszke lett volna ránk, amilyen Ő tudott lenni.

Példaértékű életével, belénk ivódott a hit, anélkül, hogy tudtuk volna róla.

Ő nem a merev vallásra tanított minket, hanem a bennünk lévő Isten felé feltétel nélküli bizalomra. A mai nyelvben elcsépelt szeretetre, érzésére-fájdalmával együtt a megélésére, megbocsájtásra és az elmaradhatatlan humorra. Sok mindent felsorolhatnék, hogy mi mindenre tanított úgy, hogy értékrendé vált bennünk/bennem.

Jó humorral megáldott kövérkés, kerek arcú ember volt. Az őszinteségre volt egy kedves megjegyzése: „azért is érdemes őszintének lenni fiam, mert holnap már nem tudod kinek mit hazudtál, és lebuktatod önmagadat. Vagy hordjál magadnál egy jegyzetfüzetet, hogy Kis Jolinak ezt mondtam, de már Nagy Marcsinak ezt, de vigyázz, hogy nehogy rajtakapjanak a füzet lapozgatásán😊 Az őszinteséget fiam, nem lehet kiszínezni, az úgy van, ahogy Isten megadta!”

Tiszta élet, becsület, alázat nemcsak szavakban érintett meg bennünket, hanem tettekben és érzésekben is. Bár az én naivitásom, becsaphatóságom és hitem a jóságban és jó emberben kemény küzdelmet adott a mindennapi életemben. Mégis valahogy az a melegség, amivel a szívemet feltöltötte gyermekként és azt a szeretetbatyut, amit a hátamra tett útravalóként semmi rosszakarat vagy betegség nem töri meg a mélységét. Nagyon hálás vagyok Neki, hogy nevelt és szeretet, úgy ahogy voltunk/voltam.

Emlékszem, hogy a gyónást tanultuk a templomban, és mindenki bement egyenként a gyóntatóba. Mind a két ajtót kitámasztotta és hallottuk egymás gyónásait, és az atya válaszait. Így sokadjára végre meg tudtuk tanulni az ott elhangzó imákat. És minden egyes gyónás után elmondta: „Fiam, ne feled! Isten szeret, úgy ahogy vagy, feltétel nélkül! Ő nem büntető Isten, Ő csak egyszerűen és hűségesen szeret! És kész!”

Idős korában visszavonult a Bazilita szerzetes rendjéhez, Máriapócsra. Halála előtt egyszer tudtam meglátogatni. Nagy szeretettel (Ő szerinte) a gyerekek kedvencével várt: hal rudacskákat sütött ki nekem. Akkoriban ez nagyon drága és különleges dolog volt, és mivel akart haladni a korral, ezért hozzá még bevásárolt sok finom dolgot. Amit úgy hallott, hogy a mai gyerekek igen csak szeretnek. Szerintem ráment az egész pénze. A szobája ugyanolyan volt, mint Miskolcon. Csak itt már látszódott az idős kor! Bölcs, tevékeny és egészséges volt haláláig. Egész életén látszódott, hogy a Jó Isten szerette, segítette.

A régi korokban a szentség, majdnem mindennapi dolog volt. Közelebb voltak a „lélek világhoz”, így a csoda sem volt meglepő, mert hittek a létezésében.

A ma élő ember nem veszi/ nem is tudná észrevenni a köztünk járó szent embert, mert önzésük-énségük miatt a tettet, vele történt jót természetesnek tartja és az, jár neki. Nehezebb lenne elhitetni már egy mai emberrel, hogy valakinek látomása volt, vagy megjelent neki Mária. Máris technikai okokat keresne:)

Teljes meggyőződéssel állítom, hogy ma is vannak csodák, csak ezekkel a nehéz titkokkal együtt élnek emberek, és őrzik azokat. És nem bolondok házának a lakóit gyarapítják, hanem bölcsen, mindennapi élet egyszerűségével élik a mindennapi életüket és teszik a jót! Szerintem Ők a „láthatatlan” emberek! Mindenki el van foglalva az ÉN-nel, észre sem vesszük, ha valaki megsimogatja a lelkünket.

A mai világban ahol, ha egészségesnek vallod-, és jól érzed, magad, irigységet váltasz ki, és azonnal rosszakarat középpontjába kerülsz. Kitaszít a közösség!

Kisjézus

"Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

(Kálnay Adél)

Lehet e szentnek lenni a XXI században?

A „láthatatlan emberek” hogy csinálják?

Egy biztos, én találkoztam egy szent emberrel, bár én is csak gyermekként! Vagy csak ekkor van látásunk efféle tisztaságra és az idő megront minket?

Számomra ezek nagy kérdések!

     A végére szeretnék egy imát leírni, amit tanultam, 

egy szent embertől😊

Kérlek, légy velem imádságomban és munkámban,

Hogy lendületemet és örömömet megőrizzem,

Soha el ne fáradjak és fásuljak,

Jóindulatú legyek mindig és mindenkivel,

Így Téged követve halálomig

Hűséges maradjak

Jézus és Mária által az Atyához.

Add meg Uram Nékem!